De nem merem őszintén kihisztizni magamból.

Összeköltözünk egy harmadik személlyel, pedig én egyes alá vagyok együttélésből és csak családtaggal vagy azzal bírok együtt élni, akibe szerelmes vagyok. Most ilyen rosszul megy Angliában, hogy össze kell költözni, tömörülni kell, olcsóbban kijönni, ennek oltárán pedig feláldozni mindazt, amiért jó volt kettesben lakni. Persze a mi esetünkben mindezt csak az után, hogy egy két személynek elegendő lakhelyre beköltözik a harmadik, belakja azt három hónap alatt, majd ezután kezdünk csak el új, nagyobb albérletet keresni, mindezt azért, mert nincs pénz. Együttélési tehetségem híján ez úgy megutáltatja velem a harmadik személyt, hogy már az sem szamít, hogy a pasim legjobb barátja, abba pedig már bele sem gondolok, hogy lesz egy negyedik személy is, a harmadik személy élete párja, plusz macskák, és ezt minimum egy évig, mert így írtunk alá.

Önző módón még mindig csak magamra bírok gondolni, hogy hogy fog mégis beindulni a szociális enzim a szervezetemben, bár ha tényleg olyan önző lettem volna mindvégig, már rég a világ végén járnék, eldobva pasit, múltat, dolgokat.

Elfogadtuk, hogy itt előbb-utóbb mindenki elkapja. Kb. ötödik napja feszül a fejem, köhögök, fáj a torkom, furcsa szagokat érzek, levert vagyok, fújom az orrom de lázam az nincs. Pár napja minden nap hívom a telefonos segítséget, de minden alkalommal az az első kérdésük, hogy van-e magas lázam. Nemleges válaszom hallatán elég gyorsan leráznak.

De mi volna, ha teszem azt mégis malacinfluenzám lenne, az angol egészségügy hogyan kezelné a helyzetet? Vegyük például a kerületi (körzeti) orvosomat. A pasas és a felesége aggasztó mértékben tűnnek inkompetensnek, paracetamol-lobbisták által félájultra szopottnak és pénzéhes faszoknak. Bejelentkezős a rendszer, mindenkire csak tíz perce van az orvosnak. Igen, igaz, hiszen a körzetorvosok teljesítménybért kapnak az egyészségügytől, konkrétan darabbért. Minél több beteget fogadnak egy nap, annál több lóvé jön. A rendelőben derül ki, hogy rákod van (ott sosem, de tegyük fel)? Hááát, sajnos csak tíz perced van kisírni magad mert aztán kivág onnan az orvosod, mint a macskát szarni. Mindemellett paracetamolt ír fel a végbélrákodra, mert épp ma járt nála az orvoslátogató. Ó igen, recepttel duplaannyiért veszed meg ezt a remek kis placebogyógyszert, mint anélkül. Hálistennek a patikusok jófejek és szólnak, hogy ugyanmár, 2.50 helyett adnak ugyanolyat 0.30ért.

Aki elkapja a malackodást, az belenéz a tükörbe és megkönnyebbülten sóhajt, ha egy szerződéses dolgozó pislog vissza rá és összeszorul a gyomra, ha a tükörben egy ügynökséges idénymunkás integet. Ugyanis a legtöbb cég kifizeti a disznóinfluenza miatt kényszerpihenőn lévő _saját_ dolgozóit. Akkor is, ha a normálisan meglévő iksz napi betegszabadságát már felhasználta (ami fizetett). Aki viszont átmeneti munkákat bír csak elvállalni (például a pármillió lengyel kábé 90 százaléka), annak heló. Az ügynökség nem biztosít fizetett betegszabadságot, se a cég, ahova az illető ki van küldve. Így aztán az ügynökséggel dolgozó nyomorult, mint jómagam (hurrá!) úgy dönt, hogy nincs pénze három hetet kimaradni a munkából. És nem marad ki.

Mostmár ugye érted, miért Angliában van a lakossághoz viszonyított legtöbb H1N1 megbetegedés? Meg miért növekszik a páciensek száma minden héten a duplájára?

Vagy megint. Nem tudom.

Heti 20 órát dolgozom, mellette főiskolán tanulok ami elvileg nappali, gyakorlatilag feleannyit kell bentlenni, mint egy rendes nappalin. Viszont járnak érte támogatások, persze ott még pár feltételnek meg kell felelni úgy mint legyél angol! Na mindegy. Egyvalamit tudtam kiharcolni, az önkormányzatnak fizetett pénzből (council tax, annyit látsz belőle, hogy cserében elviszik a szemeted. Kb. mint otthon.) 25%-ot lefaragnak nekem mert nappalis diáknak számítok.

Az iskolával együtt jár az évente egyszeri szakgyakorlat. Tavaly is, idén is ad rá az iskola 4 szabad hetet a húsvéti szünetet beleértve. Aki akarja, persze ledolgozhatja az egész évre szétosztva akár heti egy nap is, az senkit nem érdekel, csak a hozzá kapcsoldó dolgozatokat add le időben. Én a négy hetes időt választottam, ráadásul nemzetközi projektet csinálok, így van ürügy hazamenni látogatni. Na. Ez az, aminek a munkahelyem baromira nem örült még úgy se, hogy amikor jelentkeztem, mondtam nekik, hogy suliba járok és ilyen-olyan kötelezettségeim vannak. Határozott nemet mondtak a gyönyörűen megfogalmazott kérelmemre, mindenféle csatolmányokkal együtt, hol fogok dolgozni, mikor repülök, satöbbi. A nemleges válasz egyenértékű azzal, hogy kivágnak, mint a macskát szarni. Az őrjöngés után úgy döntöttem, kiveszem az összes meglévő szabim, ami kb. 9 nap, legalább ennyivel még megtoldom az utolsó fizetésem. Aztán mi lesz?

Szar lesz, az. A pasim 16 órában dolgozik, de ez is tündéri sztori, hogy miért. Miután leépítették a kreditkráncs miatt, igényelt munkanélküli segélyt. Meg is kapta kb két hónap várakozás után, hát persze, hogy nem a munkaviszony megszűnésétől számítva, hanem random módon kb. 3 hét-1 hónappal azutántól. Akkor elmondták neki, hogy persze keressen közben munkát és a jó hír, hogy 16 óráig bezárólag dolgozhat úgy, hogy közben kapja a teljes megítélt támogatást is. Szuper. Talált is egy ilyen melót, dolgozott kb másfél hetet amikor is jön a levél, hogy a támogatás megszüntetve, a TELJES MUNKAIDŐS állás miatt. Mianyád?! Nem írom le, mit kűzdött velük, mire azt mondták, hogy bocs de tényleg ez van, mindenesetre azóta sem talált teljes munkaidős állást, ugyanis _nincs_. Nem hirdetnek. Nincs. Szóval heti 36 órányi fizetésből éltünk kimondottan szarul, én ott túlóráztam ahol tudtam és most ennek is vége.

Minden szar számla áprilisban jön. A félévente fizetendő víz, 100 font alatt nem sokkal, a TV-díj, ami évente jön és bőven 100 font fölötti, jön még a három havi elektromosság, 100 font alatt nem sokkal és persze jön ám a lakbér, ami a pasim támogatásának megszűnése óta ismét teljes árú, valahol 300 és 400 font között. Én eddig hetente 100 fontot kerestem. A pasim havi fizetést kap, hó végén heti 16 órára, ami baromira nem sok. Amikor mindent kiperkáltunk közös erőből mielőtt elutazom, épp le fogják vonni a sulim részletét ami 400 font. Adj össze, vonj ki, deriválj, integrálj és látod, amit mi látunk.

Brüh.

De miért?

Egyedül dolgozom és próbálom eltartani magunkat heti húsz órában, hogy a fősuli is beleférjen. Utálom erre fogni de a gazdasági válságnak tényleg kemény hatása van a munkaerőpiacra; mondhatni nincs meló. A pasim amióta elvesztette a munkáját az ég világon mindenre jelentkezik, épp csak a testét nem adja vásárra. Közben persze munkanélküli segélyt is kért kb két hónapja. Akkor azt mondták, maximum hat hét az ügyintézés. Legutóbb december végére igértek egy csekket. Az sem jött meg.

Hétfőn felrobbanok a jobcentre-re és megnézem, van-e valami más félmunkaidős meló aztán kitalálom, mi legyen a következő lépés. Tök béna vagyok válsághelyzet-megoldásban.

Én nem akartam ide jönni. Egy olyan dolog miatt jöttem ki, ami minden bizonnyal meggondolatlan szamárság, mégis olyan hatással volt rám, ami miatt jönni kellett. Már amikor megérkeztem, láttam, hogy ez nem a kedvenc országom.

Itt vagyok két éve. Visszanézve azt hazudnám, azért jöttem Angliába mert annyi munka van, olyan könnyű találni, meg a font is milyen erős, hülyére bírod magad keresni, meg az angol nyelv a legkönnyebb. Ilyesmiket, amiket azok gondolnak, akik még ki sem jöttek de már tudják, mennyire fasza lesz. Na az van, hogy amiket leírtam, abból most semmi nem igaz. Többnyire a recesszió miatt, de már előtte sem volt olyan rózsaszín. Nehéz munkát találni, a legszarabb meló is egy versenyfutás a lengyelekkel, a font most nagyon szar és nem keresed magad hülyére csak akkor, ha mindenen spórolsz. Szar meló egyenlő minimálbér. Egy éve azt mondtam magamnak, hogy nahát, itt a minimálbérből is meg lehet élni. Mostmár csak akkor, ha az ember együttlakik legalább még három emberrel egy sokszobás házban.

Az angol nyelvről és a helyi nyelvjárásokról/akcentusokról később.

Meg minden másról is később.